MI AZ A TANDEM?

A Regensburg-Pécs Országismereti Tandem egy olyan interkulturális csereprogram, amely két különböző ország egy-egy egyeteme közt létrejött bilaterális szerződés alapján valósul meg; jelen esetben a Pécsi Tudományegyetem (Magyarország) és a Regensburgi Egyetem (Németország) között. A tandemprogram során az adott egyetemek diákjai együttesen dolgoznak különféle, országismerettel kapcsolatos (például kultúra, történelem, művészet, vallás, szokások és hagyományok, közélet, gazdaság stb.) kutatási témákban. Egy tandem két fordulóból áll: az első fordulóban az egyik fél látogat el a partnerhez, a másodikban a partnerek viszonozzák a látogatást.

A TANDEM MENETE

A tandemprogram minden esetben az előkészítő lépésekkel kezdődik, amikor is kialakul a résztvevő diákok köre. A tandem résztvevőit a programszervező megbeszélések, szemináriumok formájában készíti fel a fogadó országban folytatandó munkára. Az első konkrét szervezésbeli lépés a két egyetem között ? mintegy négy hónappal a tandempartnerek első találkozása előtt ? az egyes kutatások nagyvonalakban történő meghatározása: a vendég és a fogadó fél meghatározza azokat a témákat és kérdéseket, amelyeket a két egyetem diákjai együttesen kívánnak kutatni. Ennek során, a legjobb eredmény elérése érdekében, a tanulmányaikat hasonló tudományterületeken folytató, illetve a hasonló érdeklődési körű diákokat párokba szervezzük. Ebből következik, hogy a két egyetem graduális képzésében tanuló bármely nappali szakos egyetemista bekapcsolódhat a programba. A tandempartnerek e-mailben veszik fel egymással a kapcsolatot, majd megvitatják a témát, a kutatás fókuszát és a lehetséges módszereket, amelyeket egymással együttdolgozva fognak használni a kutatás megvalósítása során.

A két tandempartner, akik egyazon kutatási témán dolgoznak, különböző szerepeket látnak el. A partnere országába ellátogató fél javaslatokat tesz arra vonatkozólag, hogyan közelíthető meg a téma ? pl. elbeszélgetések, kérdőívek, látogatások, interjúk vagy forráskutatás formájában, illetve partnere tanácsát kéri, milyen irányban lehetne elindulni, vagy milyen illetékeseket kellene megkérdezni, hogy a lehető legmegfelelőbb módon lehessen körüljárni az adott kérdést. A partner ? a fogadó ország részéről ? minden szükséges intézkedést megtesz a helyszínen a kutatás előkészítésére, és megszervezi az első személyhez/intézményhez történő közös látogatást. Megtörténhet, hogy a két tandempartner közti egyeztetések lefedik a teljes előkészületi szakaszt, míg a vendégpartner meg nem érkezik a fogadó országba.

Ezt követően sor kerül a tandempartnerek első személyes találkozására a kutatás helyszínén. Ezután egy héten át az a feladatuk, hogy információt gyűjtsenek a kutatáshoz. Fontos szempont, hogy a kutatásnak előre mutató jelleggel kell bírnia: minden adatot a helyszínen kell összegyűjteni, illetve minden érintett intézményt és személyt a helyszínen kell felkeresni. A tandempartnerek természetszerűleg nagyon szorosan együttdolgoznak a kutatás lebonyolítása során, hiszen a tandemprogram egyik lényeges pontja, hogy a tandemben résztvevő diákok megismerkedjenek és együttműködjenek egy eleddig kevésbé ismert kultúrát képviselő személlyel. Ez nyilvánvalóan felvetheti a nyelvi korlátok kérdését is, mivel a tandemprogramnak nem inherens követelménye, hogy a tandempárok beszéljék egymás nyelvét. Ebből az okból kifolyólag nem ritkán megesik, hogy a kommunikáció nyelve az angol.

TOVÁBBI PROGRAMOK

Az egyhetes célországban való tartózkodás kiegészítőjeként különféle kulturális programokat építünk be a menetrendbe, melyeket kétoldalúan szervez a két intézmény programszervezője. A program minden esetben tartalmaz városnézést, a résztvevők együttes ellátogatását a város valamely reprezentatív szervezetéhez (például intézetek vagy vállalatok), kirándulást a régióban, koncert-, illetve színházlátogatást és egy a vendéglátó egyetem által rendezett fogadást. Erre az alkalomra, valamint a napi megbeszélésekre, a fogadó egyetem egy termet bocsát a program rendelkezésére. Az egyhetes célországban való tartózkodás után a diákok elkészítik a kutatási témájukra és élményeikre, tapasztalataikra vonatkozó beszámolóikat.